Erdős Ata
Üdvözöllek honlapomon!

MENÜ
13 évesen kezdtem komolyan foglalkozni a gitározással, 14 évesen már egyszerre több zenekarban is játszottam. Eleinte csak gitárosként, később már dal és szövegíróként is része voltam a bandáknak.
2004-ben költöztem Budapestre. Az akkori NINCS zenekarral több klubban - pl Rézmál, Gödör, stb - is felléptünk, és sikeresen rögzítettünk egy demot is. A zenekarból időközben elfogyott a kezdeti lelkesedés, ekkor különváltak útjaink és így lehetőségem nyílt arra, hogy egyedül rögzítsem azokat a dalokat amiket saját magam írtam és hangszereltem.
Mostanra sikerült megteremtenem az önálló demo felvételének lehetőségeit, aminek az "Ének-Zene" címet adtam, és 5 dal szerepel rajta.
Asztali nézet